4. Fejezet

Kinga és Justin nagyot néztek, amikor Mary megjelent, ugyanis nem számítottak rá, titkos csókra vágytak.
- Úristen! Ez most? – Mary-nek elállt a lélegzete is, és elfutott.
- Ó, jaj, ezt most nem kellett volna. Nagyon megbánthattuk – szólt Kinga.
Majd Kinga elkezdett futni Mary után, de Justin közbe szólt:
- Várj. Megyek én.
Justin gyors futásba kezdett. Mary egészen a zöld övezeten át, csak futott még hirtelen egy hangot hallott.
- Pszt – Justin volt az.
- Hagyjál békén, jó?
- Mi a gond? Gyere, kérlek, segíts beszorultam.
Ahogy Mary közeledett, nem tudta el hinni, hogy Justin, hogy ért olyan hamar a kúthoz.
- Mit csináltál te lüke?
- Engem ne hívj így, nem is ismerlek.
- Jaj, Justin.
- Milyen Justin? – nézett az eléggé Justin-ra hasonlító srác.
- De… - Mary is nagyot nézett.
Ugyanolyan gyönyörű szép kis, barna szeme és telt ajka van. Ez Justin – gondolta Mary. De valahogy még se ő volt.
- Kérlek, ne hívj Justin-nak, én nem is ismerek semmilyen Justin-t – mondta a már eléggé dühös srác.
De Mary csak nézett. S hallotta, ahogy Justin fut mögötte, s őt keresi.
- Kérlek, segítenél? – s rátekintett a furcsán hasonló Justin, Mary-re.
Mi csodálatos érzés volt ez a rész Maryben, talán csodálatosabb, mint ami Justin érzésekor fogta el. Mary visszatekintett a háta mögött keresésben lévő fiúról az előtte ülő nehézkésen szabadulni készülő fiúra, s megszólalt:
- Jaj, bocsi, persze. Egyébként mi a neved? – kérdezte Mary, s közben ráncigálta a fiú nadrágját, ugyanis beleakadt egy rózsabokorba.
- A nevem Jared. A tied?
- Mary.
- Gyönyörű neved van – bókolt a srác.
- Mindjárt kész, és… - mondta Mary, s kész is volt.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
- Egyébként itt laksz, vagy csak nyaralsz?
- Hát. Szóval az úgy volt, hogy… - Mary elkezdett mesélni, s így a park felé irányultak, ahol volt egy szép kis szökőkút. Leültek, s a többi mesélni valót már ott mondta el Mary.
EKKOR KINGÁÉKNÁL…
Kinga visszagyalogolt, ő nem úgy futott, mint Justin. S mikor odaért…- Na Justin? Meg van Mary?
- Nincs, nem találom. Pedig erre futott.
- Nézzük meg a szobájában akkor.
- Jól van.
Beballagtak, s sehol, semerre sem, volt egy lélek sem. Justin odament Kingához, s egy puszit nyomott az arcára, de oly szelíden, hogy Kinga könnyen el tudta taszítani.
- Ne Justin, kérlek! Ez most fáj nekem egy kicsit, hogy a testvéremet, most így megbántottuk. Neked nem fáj?
- Tudod, nem értelek titeket. Nincs belőlem kettő, nem várhatjátok el tőlem, azt, hogy mind a kettőtök szerelme legyek. Mind a ketten különlegesek vagytok, szívesen lennék mind a kettőtöké, de egy vagyok, és nem tudok választani. Nem is akarok.
- Nem is kell. De azért én és a testvérem is tényleg nagyon szeretünk téged, bár gondolom, ezt tudod.
- Persze. És nem is tudom már, hogy mi folyik itt.
- Elmeséljem még egyszer? Bár nem akarom.
- Nem kell, köszi, azt tudom, hogy mi volt eddig, hogy történt csak azt nem tudom, hogy, hogy tovább. Nem könnyű, semmiképp sem szeretnék választani. Mind a ketten gyönyörűek vagytok.
- Ó, köszi Justin – mondta Kinga elpirosodva.
Mary-ék hazafele haladtak, s eközben mindent megbeszéltek, amit szinte egymásról tudni kell. Tudta Mary azt, hogy Jared milyen kedves, és azt is, hogy egy árva. Nem ismeri a családját. De el is szökött otthonról, amikor kicsi volt, mert nagyon jó hangja, mozgása és minden egyébbel rendelkezik, ugyanúgy, mint Justin, csak Mary szerint Justin-tól jobb. Nagyon tetszik neki Jared, s ezt még inkább nem nyilvánítja ki.
Befele haladtak a házba, amint Kinga és Justin előrefutott.
- MARY! Hol voltál? Annyit kerestünk.
- Mi ez a nagy aggódás?
Amint Justin és Kinga észrevette, hogy Mary egy különösen nagyon Justin-ra hasonlító alakkal jön, azonnal meg is álltak, és egy jó nagyot néztek. Justin-nak állt el szinte a legjobban a lélegzete:
- Ez valóságos?